top of page
SVF00553(1).JPG

ONLINE KURZUSOK

Amik valós időben aktiválják a benned rejlő erő-és varázslat kódokat!

Hiszek abban, hogy mindannyian arra születtünk, hogy alkossunk. Örömmel, egyedi művészként éljünk és teremtsünk. Az ezen az oldalon található kurzusaim és workshopjaim mindegyike így született meg belőlem, hogy megalkottam és megosztottam olyan dolgokat, amik rajtam keresztül akartak megszületni. A legizgalmasabb számomra, hogy ezekkel az alkotásaimmal már számtalan ember életét segíthettem egy sokkal élvezetesebb módon élni. Sok ember, aki alkalmazza a kurzusaimon tanultakat, jelezte nekem vissza, hogy az élete még soha nem volt ilyen jó, mint most.  

Ezek az online kurzusok lehetnek számodra is az az új kezdet, amire régóta vártál, hogy az életed végre a saját ízléseid szerint éld. Amennyiben készen állsz megváltoztatni az életed, hogy feltárjuk a benned rejlő végtelen isteni kincseket, és határtalan potenciálodat, akkor a kurzusaim a leghatékonyabb választás neked. Nézd meg az elérhető kurzusaimat és kezdd el azzal, amelyik legikább megszólít. Biztos vagyok benne, hogyha nyitottan hallgatod a kurzusaimat, akkor életed legfelszabadítóbb tapasztalás-sorozatát fogják számora is nyújtani és végre igazán élvezni fogod Lényed teljességét! 

Várlak szeretettel!

FONTOS: bármelyik termékre ha rákattintasz, akkor nagyon részletes termékleírást találsz arról, hogy miben tud neked segíteni adott kurzus/workshop. 

VÁR A CSODA!

Az álmaid megvalósításáért gyakran kockáztatnod kell. Ugyanakkor a legnagyobb kockázat maga az, ha nem vállalsz egyet sem.

Hiszek abban, hogy a legnagyobb varázslatok a komfortzónánkból való kilépések, az ÚJ-ra való IGENT mondás és az ÖNMAGUNK iránti radikális elkötelezettség és hűség "platformján" várnak ránk. 

100%-ban TE TEREMTED A VALÓSÁGODAT!

Az alábbi kurzusaim segítenek neked abban, hogy kilépj az áldozat és erőtlenség szerepekből és identitásokból és a Testedet átkalibráld az IGAZSÁGra, miszerint a végtelen Teremtő Erő és az igazi TELJESSÉG benned van - már ha ezt választod. 

Használjd fel a kurzusaimat és aktivációs workshopjaimat, hogy kimossák belőled a régi "árnyéké"működéseket és beaktiválják benned azt, AKI igazából vagy!

SVF00563_edited_edited.jpg
gloria(1).png

ÖSSZES KURZUS ÉS WORKSHOP EGY HELYEN

Én adom neked az Új Földdel kompatibilis unikális tudást, TE ADOD MAGADNAK a tudás napi gyakorlatba ültetését. Hiszen lehet egy tudás bármilyen értékes és bármekkora KINCS, ha nincsen gyakorlati szinten alkalmazva és csak elméleti síkon marad, akkor semmi hasznát nem fogod látni.
Egyet garantálhatok, ha az alábbi workshopokon, kurzusokon tanultakat napi gyakorlatba ülteted, akkor a Te életedet is - mint már nagyon sok diákomét - elképesztően izgalmas dimenziókba fogják katapultálni ezek a magas frekvenciás, aktiváló, ébresztő, "józanító" ismeretek!
Izgalmas kalandokra fel!

AKTIVÁCIÓS WORKSHOPOK

INTENZÍV MESTERKURZUSOK

ÚJ TUDATOSSÁG SZEZONOK

Ha szeretnéd kiegészíteni a tudásodat olyan "észbontó" és elképesztően életszintemelő tananyagokkal, amelyek az Új Tudatosság magas szintű működéseivel és energetikáival foglalkoznak, akkor a legjobb helyen jársz, hiszen fantasztikus, transzformáló és aktiváló anyagokhoz férhetsz hozzá.

Tény és való, hogy ezek a tananyagok merőben újszerű perspektívát kínálnak. Amikor először hallottam róluk angol nyelven, rögtön megfogtak, "megérintettek", de még én is – a Vízöntő aszcendenssel és Holddal rendelkezve – csak második nekifutásra és egyértelmű Univerzális támogatás hatására mertem megnyitni magamat. Ezt később soha nem bántam meg; sőt, amikor a diákjaim élete a tananyagok alkalmazásával egyre csodásabb módokon bontakozott ki, még nagyobb megerősítést nyertem abban, hogy helyesen döntöttem. Szoktam mondani: "aki mer, az nyer" és "bátraké a szerencse".
L-18-copy.png

MIT ÉRDEMES TUDNOD AZ ÚJ TUDATOSSÁG KURZUSAIMRÓL?

gloria(10).png
Névtelen terv(54).png

A KURZUSOK SAJÁTOSSÁGA

Hiszem, hogy folyamatosan formáljuk a valóságunkat, és a külvilágunk a belső világunk tükörképe. Ez azt jelenti, hogy amikor átalakítod a saját magaddal való kapcsolatodat, belső örömöt, világosságot, magabiztosságot és békét építesz, a külvilágod is elkezd változni, hogy tükrözze azt, aki valójában vagy. Akár teljesen új vagy az önfelfedezés és önszeretet terén, akár úgy érzed, hogy elvesztél önmagad számára, és útmutatásra és támogatásra van szükséged ahhoz, hogy visszatalálj, kurzusok segíteni fognak neked abban, hogy elérd a céljaidat.

Egyedi megközelítés, egyedi rendszer szerint működöm és ezt szeretném neked is átadni.

A személyes fejlődés útja egy mély és varázslatos utazás, amely lépésről lépésre vezet el önmagad legmagasabb potenciáljához. Az általam kínált kurzusok egy csodálatos utazást kínálnak, amely több „szezonból” áll, mindegyik szakasz saját különleges értékkel bír, és egymásra épülve segít elérni a legmélyebb tudást és transzformációt. Természetesen mindezek mellett külön kurzusokat is találsz, ha lentebb görgetsz.

HOGY ÉRDEMES HALADNOD?

Írj be némi törzsszöveget(1).png

Az első szezon során felfedezheted az új korszak, vagyis az Új Föld energetikai alapelveit. Megtanulhatod az új tudatosság alapjait és elmerülhetsz az archetípusok lenyűgöző világában, ahol olyan energiák és portálok aktiválódnak benned, amelyek új szintre emelhetik erődet és tudatosságodat. Mindemellett elsajátíthatod az idő, teremtés és alkímia potent "kódjaival" való játékot, valamint számos izgalmas témát, amelyeket a diákok gyakran 4-5-6 alkalommal is újra és újra meghallgatnak. Készülj fel egy mélyreható és energikus utazásra, ahol valódi változást tapasztalhatsz meg!

A kurzus során felfedezheted a teremtés és varázslat mélyebb dimenzióit a sötét archetípusokkal, amelyek révén valódi mágikus élményeket tapasztalhatsz. Megismerkedhetsz az egyéniesült, ikonikus éned frekvenciájával, amely új szabadságot hozhat számodra.

Továbbá, betekintést nyerhetsz a sötét tudatosság és a tudatosodási evolúció legizgalmasabb aspektusaiba, és hozzáférhetsz a nyers, géniusz énhez szükséges házi feladatokhoz. Magyarul ritkán hallott tanításokat is kapsz a masculine-feminine dinamikákról, így új mélységeket fedezhetsz fel az önismeretben és fejlődésben.

Írj be némi törzsszöveget(3).png
Írj be némi törzsszöveget(2).png

Ezen a 3 részes workshopon meg fogod tanulni, hogyan tudod aktiválni a quantum meződet, a quantum szívedet, a quantum teremtéseidet. Meg fogod tanulni, hogy a pulzusod, a lélegzeted hogyan tud neked kifejezhetetlen értékű Géniusz műalkotásokat szülni. Mély megértéseket fogsz kapni saját magadról a tekintetben, hogy a fényháló milyen módokon limitált és most az új gyémánt "fényhálódon" hogyan tudsz a saját testedből egyedi, művészi teremtői kódokat felhúzni és kiszórni és anyaggá formálni.

A multidimenzionalitásod energetikáit, működési alapelveit fogod megtanulni és azt, hogy hogyan használd a végtelen szabadságod végre valahára.

A Szellem szuper- és hipertudatos archetípusaiban megismerheted a Mámoros Isten archetípusát, aki az álmait teljes erővel és hatalommal valósítja meg. Ő az identitás, tekintély és személyes erő HIPERszintjeinek birtokosa, aki képes utasítani az elképzelhetetlent, és vakmerően ül a trónján.

Fedezd fel a Lélek, Szellem, Test és Elme szuper- és hipertudatos archetípusait, ismerd meg őket, és tanuld meg, hogyan aktiválhatod őket a különböző élethelyzetekben, hogy maximálisan kihasználhasd képességeidet. Kóstolj bele ezekbe a belső kincsekbe, és tapasztald meg, hogyan emelhetik új szintre az életedet!

gloria(16).png

A MÓDSZEREM

Módszerem középpontjában egy teljesen egyedi megközelítés áll, amelyhez ilyen formában Magyarországon kizárólag nálam csatlakozhatsz. Több évet tanultam külföldön, hogy ezt a különleges technikát elsajátítsam, amely a testi aktivációkra fókuszál. Ez a módszer gyors és hatékony változást biztosít, ellentétben a hagyományos „elme pucolás” technikákkal, amelyek hosszú évek munkáját igényelhetik a tudatalatti hitrendszerek eltávolítására. A testi aktivációk közvetlenül és intenzíven érintik a test energetikai szintjeit.

Ez a típusú megközelítés lehetővé teszi számodra, hogy azonnal tapasztald a változást, amely hosszú távon fenntartható és tartós eredményeket hoz. Azáltal, hogy alkalmazod ezt az egyedülálló technikát, gyorsan elérheted a valódi önmagad és harmóniát találhatsz az életedben. Ne hagyd ki a lehetőséget, hogy egy olyan mélyreható és tartós átalakulás részese lehess, ami által megtapasztalhatod, milyen lehet egy új, energetikai szinten élni.

ÜGYFELEIM VISSZAJELZÉSEI

Fantasztikus élmény volt a mai alkalom, amit tartottál!! Nagyon hálás vagyok érte!!
Ahogy betöltött az arany, tele töltődtem ERŐvel, olyan lettem mint egy kiegyensúlyozott békés harcos; arany pajzzsal, még a szemem is arany színűvé vált és a hajam is aranylón csillogott. Nyugalom, erő, rendíthetetlen stabilitás és független szabadság, amit megéltem egyszerre.

★★★★★

KISS ALMA

Leaves Shadow

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELEMRE

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a kurzusaimról, kedvezményeimről, workshopjainkról, újdonságaimról és bejegyzéseimről tarts velem!

SZERETNÉD MEGISMERNI AZ ARCHETÍPUSAIDAT?

Sokan küzdenek az életük bizonyos területein, mintha egy soha véget nem érő harcot vívnának. Pedig amikor felismerjük a tudatalattinkban rejtőző mintákat és viselkedéseket, azonnal tudatosabbá válhatunk. Ha pedig tudjuk, milyen erősségeink vannak, könnyen átalakíthatjuk ezeket a régi mintákat, és máris magabiztosabban, erőből tudunk dönteni. Ez a tudatosság azonnal pozitív hatással lesz az életünkre, és jobb eredményeket érhetünk el a mindennapokban.
L-18-copy.png

Gyakran feltett kérdések

  • Instagram
  • Facebook
  • YouTube
  • TikTok

© 2025 by Gloria Grace AK CREATIVE DESIGN

bottom of page