top of page
Keresés

Tesztek és visszalökések az életünkben | Miért vannak és tudtad-e, hogy ÉRTED vannak⁉️


ree

Mielőtt rátérek, hogy erre válaszoljak, megosztom, hogy az én életemben is RENGETEEEG teszt és visszalökés volt és vélhetőleg lesz is még (amikor úgy éreztem/érzem, hogy annak ellenére, hogy elköteleztem magam egy irányba, mégis visszavetve érzem magam), még ha sokan azt gondolnák is rólam, hogy az én életem habostorta.

Hát hadd mondjam el, hogy soha nem volt az utam még közel sem leányálom és gyakran gondoltam azt az irigyeimre, hogy "akkor gyere csak vedd fel az én cipőmet, akkor is, amikor épp vért izzadok a kihívásaim és nehézségeim közepette."Igen, sok tekintetben lehet mondani, hogy sikeres vagyok, mára már szép, boldog és harmónikus életem van a borzasztóan kemény múltam ellenére, de szinte semmi nem hullott ingyen az ölembe, szinte mindenért keményen megküzdötten.

Egy biztos, ahogy lépésről-lépésre, teljes elköteleződéssel választottam azt, hogy a nehéz és felettébb fájdalmas múltam ellenére megteremtem a legjobb életem, a legélvezetesebb életem, úgy bizony jöttek a tesztek zsákszámra. Jöttek a visszalökések is rendszerint.

 

És akkor itt térek rá, hogy ezek miért is vannak, és miért is vannak ÉRTÜNK.

Ha frekvenciákban gondolkodsz - márpedig bölcs Tesla is megmondta:

"Ha meg akarod érteni az univerzum titkait, gondolkodj energiában, frekvenciában és rezgésben" - akkor egy fájdalmas, nyöszörgős, nem az ínyedre való, nem a magas szintű éned ízlése szerinti élet bizony nagyrészt alacsonyfrekvenciás élet.

A legélvezetesebb, legjobb életed pedig magas frekvenciás élet.

Ergó, még a matematikai képlet is egyszerű: fel kell tornásznod magad (a frekvenciád) magasabb szintre*, ami nem egy gyalog-galopp.

 

Gondolj csak mondjuk egy hegymászásra. Mikor mondjuk elindulsz 500 méteres magasságból és belövöd mondjuk a 2000 méteres hegycsúcsot, hogy Te onnan szeretnéd szemlélni a gyönyörű világot. 500 méteres magasságból 600 méteres magasságba eljutni még viszonylag könnyű, lehet, hogy jobbról-balról vannak melletted eltökélt menetelők, jókat tudtok beszélgetni, húzzátok egymást előre. Aztán 1000 méteres magasságban már azért sokan szakadoznak le, kiderül, hogy nem mindenki olyan eltökélt, vagy sokaknak elég az a szép kilátás és látvány, ami 1000 méteres magasságban adatik meg és esze ágában sincsen fejjebb tornásznia magát

(ez egyébként egyik szempontból teljesen rendben is van). 

De TE szeretnél eljutni a hegycsúcsra és vannak egyre keményebb szakaszok, ahol már nem azt érzed, hogy "fú de jó, visz a lábam", hanem azt érzed, hogy nem biztos, hogy kibírod. Hosszú még az út előtted. Kicsit riasztó is. Sokan lemorzsolódtak, néhány ember még eltökéltnek tűnik ebben a magasságban is, de mintha már ők is sokkal inkább csak a saját útjukra és erőnlétükre fókuszálnának már, nem tudnak téged (is) lelkesíteni.Rájössz, hogyha fel akarsz jutni a 2000 méteres hegycsúcsra, akkor valahogy fel kell fedezned magadban az erőt. Valahogy meg kell tanulnod, hogy hozzáférj a SAJÁT MAGAD BELSŐ EREJÉHEZ.Különben vissza kell fordulnod.

És akkor jönnek a via ferratás szakaszok (szó szerint: vas út, olyan hegyi út, amelyen előzetesen felszerelt létrák, lépcsők, hidak és fémkábelek segítik az előrehaladást), igen, használhatsz előzetesen felszerelt létrákat és lépcsőket, mert az Univerzum masszívan támogat az előremeneteledben az eltökéltséged okán.

Akkor hirtelen meglendítve érzed magad és időnként egy pár percre megállsz és már vannak gyönyörűbbnél-gyönyörűbb kilátások, amik alacsonyabb magasságokban nem voltak elérhetőek. Ilyenkor meg tudod tölteni a tüdődet frissebb és frissebb levegővel, a táj gyönyöre és tiszta atmoszférája ad kellő löketet és motivációt, hogy a következő kemény szakaszon is tudj előremenni. 

Vannak olyan szakaszok, ahol az érzed, olyan tiszta az elméd, mint még talán sosem, amikor teljességgel legyőzhetetlennek érzed magad (mert az is vagy!), amikor egynek érzed magad az isteni mindenséggel, máskor pedig megijedsz, hogy hová tűntek mellőled az emberek, valóban mersz a saját erődre hagyatkozni? Mi van, ha cserben hagy? Mi van, ha rosszul mérted fel az erőtartalékaidat? De mész előre, mert a cél hív. Nem vagy egy feladós fajta és legbelül tudod, hogy képes vagy rá. Sok mindennel szembe kell nézned a felfelé haladás közben. Lelked legmélyebb bugyraiba benézel. Szembenézel a limitációiddal (ami rájössz, hogy legtöbb esetben illúzió) és magadhoz öleled az erődet. Sok dolog próbál visszavetni. Sok igazságtalanságnak tűnő dolgot kell elengedned és rájössz, hogy az Isteni benned olyan erős, hogy nem azzal törődsz, "mi a fair", el mersz engedni dolgokat, ahol korábban egósan azt vártad, hogy az igazságosság mérlege ki legyen egyenlítve. És egy dolog visz, az igaz éned ereje. Ami által megvan benned az akarat, sőt tudod is használni arra, hogy áttörd az eddigi korlátaidat, határaidat.

Felfedezed az emberfeletti, vagyis Isteni voltodat.

Mersz merni változni, transzformálódni.Mersz hagyatkozni a támogatásra is (pl. via ferraták), de leginkább mersz hagyatkozni a testedben lakozó erőre.És rájössz, hogy nem bánod, hogy lemorzsolódtak mellőled olyan emberek, akik még nem voltak készen erre a meredek utazásra.Rájössz, hogy ízlik neked ez a tiszta és békés levegő a magaslatokban.Büszke is vagy magadra, miközben pedig alázatban maradsz az Univerzum varázslata iránt.

 

*Megjegyzés: ez nem feltornászás valójában, hanem annak a folyamata, ahogy lehántasz, legvedlesz magadról minden olyan régi hiedelmet, fals azonosulást, kollektív hitrendszer, ami nem része a színtiszta, igaz énednek és ezáltal automatikusan hozzáférsz a Lényed magjához, az igazi Isteni éned magas frekvenciájához.



ree


Valahogy a csúcshoz közeledve azt érzed, hogy egyre könnyebb a járás.

Nem feltétlen könnyű, de a pár száz méterrel hátad mögött lévő szinthez képest már sokkal magabiztosabban mész és tudod, hogy már semmi nem tudna megállítani. Nem szomorkodsz afelett, amit hányrahagytál, érzed, hogy semmivel nem lettél kevesebb és tudod, hogy akinek melletted kell lennie, az úgy is melletted van. De aki melletted van, az sem tudja helyetted megerősíteni a te izmaidat, nem tudja helyetted megvívni a belső csatáidat. Élvezed a társaságát, de tudod, hogy a te utad egyedi.

Számodra kovácsolt leckékkel, amit a Lelked előre választott ki neked.

Tehát miért is vannak TE ÉRTED a tesztek és visszalökések?!

Azért, hogy utad közben minden olyan sejteddel, porcikáddal is a "magasabb frekvenciás igaz énedet" válaszd, amivel eddig még nem azt választottad. (Tapasztalatból beszélek, nálam is pontosan ugyanígy működött!)

Ahol még toleráns voltál az erőtlenséged és árnyaid tekintetében, ahol még nyafiztál, ott le vagy/leszel tesztelve, hogy "biztos? biztos, hogy szeretnéd a jobb és szebb életed?" Biztos, hogy már nem a drámázást és az áldozat mentalitásban tapicskolást választod?

És minden egyes "Igen, biztos!" válaszod közben DNS szinten transzformálódsz és válsz az igazi önmagaddá. Hántod le a régi fals önazonosulásaidat, vedled le a régi elnyűtt "köntöseidet", amik csak visszatartottak a fejlődésedben.

Meg leszel kérdezve újra és újra, hogy "Biztos, hogy készen vagy arra, hogy a saját életed kovácsá válj és elhagyd a bölcsit és szellemi akadémiára járj?

Biztos, hogy készen vagy arra, hogy energiamesterré válj?"

És amennyiben nem-mel vagy nem tudom-mal válaszolsz, akkor az a helyzet, hogy még nem vagy még rá készen.

Ezért van a TESZT. Hogy kiderüljön, kivé kovácsolódtál ott legbelül.

És ha rendre IGENEK-kel válaszolsz, akkor nem kérdés, hogy megérkezel a HEGYCSÚCSra.

És élvezed a fenomenális kilátást. Friss vér fog csörgedezni ereidben.

Eltölt a mérhetetlen hála és közben az alázat is a lényed Istenisége iránt, hogy mire vagy képes.

Élvezed a magas levegő tiszta békéjét, és a tudatodra való hatását.

Mély megelégedés tölt el, hogy nem fordultál vissza.

Nem hagytad, hogy bárki visszarántson.

Nem futamodtál meg a visszalökéseknél.

Még ha meg is ijedtél a tesztektől, mégsem fordultál vissza.

És az út közben rájöttél, hogy pontosan ki is vagy TE!

Felfedezted egyediségedet!

Rájöttél, hogy egy kiapadhatatlan Isteni tárház vagy, egy Ikonikus, megismételhetetlen lény!

Újjászülettél, új emberré, Isten-emberré váltál!

Üdv a királyi birodalmadban!

Ne érd be kevesebbel!!!

És ne feledd, tesztek és visszalökések nélkül nem jutottál volna ide, tehát, ezek ÉRTED voltak!

Sose feledd!

Ha úgy érzed, erre a bátorító üzenetre szüksége van valamelyik barátodnak, rokonodnak, ismerősödnek is, akkor bátran továbbítsd neki az emailemet!

Az igazi átalakulás az, amikor már nem mások véleménye vagy mások jelenléte határozza meg, hogy ki vagy, hanem a saját belső Isteni lényeged.

Ha erre vágysz, amiről ebben a szimbolikus üzenetben írtam (valós, saját tapasztalatból merítve!), de még jelenleg nem ezt tapasztalod a saját életedben, akkor se szomorkodj, mert lehetséges számodra is a HEGYCSÚCSra feljutni és meghódítani a magasságokat.

Ebben segítek a mentoráltjaimnak, akik szó szerint azt tapasztalják, hogy feltámadtak hamvaikból.

Benevezel a lényedet újjászülő hegymászásra?!

(Jelenleg egy új embert tudok fogadni áprilisban a mentorprogramom keretében, szóval ha Te vagy az, akit legjobban hív a lehetőség, akkor gyorsan töltsd ki a kérdőívet!)





 
 
 

Hozzászólások


  • Instagram
  • Facebook
  • YouTube
  • TikTok

© 2025 by Gloria Grace AK CREATIVE DESIGN

bottom of page